Most tizenhat éves vagyok.
Tél van.
Az utca,s a tér is néma.
Fiatal,vidám arcomat,
Fáradt fénnyel süti a nap,
S lépkedek.
Gondoltaiam tengere
Végtelen.
Ha egyszer távol leszek már,
Hogy fognak emlékezni rám?
Tán hallják majd a nevetésem?
Vagy emlékeznek hogy beszéltem?
Hogyan gyúlt a szemem lángra,
Ha szólt kedvesem szája?
Milyen voltam mikor szóltam?
Vagy mindig álmodoztam?
A gondolatok szállnak odább,
Míg én lépkedek tovább.

Séta közben emlékezem.
Tél volt.
Fölöttem ragyogó,kék
Égbolt.
Szeplős,gondtalan arcomat
Sárga fénybe vonta a nap,
S futottam.
Körülöttem mindenki ment
Unottan.
De én csak örülni tudtam,
Felhőtlenül boldog voltam.
Oda siettem,ki a térre,
Hol várt kedvesem ölelése.
Karjai közt boldog voltam,
Egész nap mosolyogtam.
Gyönyörű emlék,bevallom.
Elkísér,ha elalszom.
A gondolatok szállnak odább,
Míg én lépkedek tovább. Borbás Anna, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, 9.C