Kiss Anna: Egy estém „otthon”

Szkájpoltunk az apámmal,
már nem láttam őt rég.
Lehetetlen közöttünk
az idő egyeztetés.

Több hete már annak,
vagy már hónapja is vót..(?),
hogy az interneten
szántunk egymásra szót..

Most vettem észre,
-korábban nem láttam ezt-,
hogy az én apám bizony
megöregedett.

Beszélgeténk mindenről
-tájékozott az öreg -,
választás, meg migránsok….
de vége a szokásos lett!

Nem bírja megemészteni
-bár pár csatánk már volt -,
hogy fia elhagyta hazáját,
és külhonba vándorolt.

A színed olyan fakó,
nem tűnsz boldognak, fiam!
Megéri így a több pénz?!
Válaszodat hadd halljam!

Most mondjam azt, hogy
tényleg sokat robotolok?!
..vagy azt, hogy a honvágyba
majd belebolondulok?!

Inkább poénra vettem:
Ha lenne itthon egy leány,
egy családpárti, nekem való….
külhoni tervem feladnám!

Láttam apámon:
No, ezt ő megoldja!
s jó fél órán át
a lányokat sorolja!

Elméláztam apámon:
Mit meg nem tesz értem?!
-imádkozik is, tudom -,
én meg őt féltem.

Mindig arra gondolok,
mit aggódhat értem!
Ha itthon lennék,
nyugodtabb lenne élte.

Elmúltam harminc,
család is kéne!
Hogy rajonganának
az unokák érte!

Ezt hangosan kimondtam,
kértem, hogy éljen sokáig,
az ő tudományára
tanítsa unokáit!

De ekkor eltolta
a géptől anyám....
A dolog őt is érdekelte,
kíváncsian nézett reám.

A témát jól körüljártuk,
megtudtam minden otthonit.
-Az aksim már lemerülőfélben - ,
de anyám tette fel kérdéseit.

Elgondolkodtam:
itt senki sem kérdez,
nem érdeklődnek felém.
Haza kell menjek,
hogy ott szeressek –
jövőre, vagy idén!!
Niziolék Emese, Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola, 7. o.