"Kész a tea, de még forró!"
"A társalgás úgyis oly jó..."

Apukám teafiltert tesz
A gőzölgő vízbe
És borjúpárizsit helyez
Vajas zsömléjére

Én nem tudom, mire gondol
Csendben van, még most sem beszél...
Tüntetően lassan kortyol,
s rám emeli tekintetét

"Régen nem láttunk már téged
Húsvétra se jöttél
Olyan nehéz volt az éved,
hogy ekképp döntöttél?"

Ingatja fejét, hallgatok
Az iránta érzett
mély tiszteletre gondolok
S bennem e hang ébred:

"Drága volt a repjegy, apa
Kevés volt a szünet nagyon
Jöttem volna én már haza
de nem volt rá jó alkalom"

"Értem, fiam, hagyjuk is ezt
Fő, hogy itt vagy végre
Nézd, kint mindjárt zuhogni kezd..."
És csak néz az égre

Mellékes témákat idéz,
nehogy megemlítsem
mindazt, amit mélyen lenéz
s ami nékem kincsem

Ő sosem tartotta nagyra,
hogy a fia festőművész
Múló szenvedélynek tartja
Miről azt reméli, elvész

"Miből futja albérletre?"
Áll elő most a kérdéssel
"Pincérkedem hétvégente"
Bámul rám merő kétséggel

Érzem belső vívódását
mint küzd a tény ellen,
hogy ha rám néz, nem képmását
látja vissza bennem

Fürkészem a vonásait
S egy ötlet merül fel bennem
Megmutatom neki, amit
három évesen festettem

Aztán csak derűsen ülök -
Kellett ez most neki
Nagyon, de nagyon örülök,
hogy megnevetteti

Diskurálunk még keveset
vidám hangulatban
Problémáink ott hevernek
a konyhasarokban

Majd mikor teánk elapadt,
filterünk kiázott,
Aludni tér, s én meghatva
kívánok szép álmot

De ezután száz kérdéssel
áll elő jó anyám
Gondoskodó becézéssel
űzi el a magányt

Kérdéseket zúdít reám
És én magamhoz szorítom
Karja, akár a porcelán
míg remegve megsimítom

Itt áll előttem tükörként,
melyben látom önmagamat
Suttogja, hogy mindörökké
Legszeretőbb anyám marad Kiss Veronika, Karinthy Frigyes Gimnázium, 10/B