A SOKADIK KÖR

Este van, éjfél lesz. Egy este, megint.
"Menjünk már be, skacok! Hideg van idekint."
Nem sokat kell várni, a szervezők jófejek:
Pár perc múlva nyitják a szórakozóhelyet.
Egy srác bolyong nem messze, nézi az arcokat.
Előre-hátra dől, bólintgat nagyokat.
Zúg a feje, szegény, támasztja a falnak,
Jobb lett volna, ha az anyjára hallgat.
"Állj meg fiam, kérlek, az ötödik sör után..."
Nem állt meg persze, most bólintgat bután.
Jön az utolsó busz, a kölyköt felrakják.
Az üléseken ülők aludtejben hangyák.
Meg-megugrik néha, mint egy fehér macska,
Tíz-húsz túlórázó utasát ringatja
A busz. Alig férnek, egymást döfik rajta,
Mint tőgyre szomjas borjak, az anyjuk meg hagyja.
Az éjszakai elmegy, nyitják a kapukat.
Odabent hölgyeket tapiznak az urak.
Izzad a közönség,a DJ elrévül,
Fölpattan mindenki- öt-hat ifjú még ül.
Politizálnak. Az egyikük, egy szőke,
Magas, felnyalt hajú beszél. Az ismerőse
Közbeszól. Szerinte nem úgy van, hanem így.
A csaja ül mellette, önmagával segít
Neki. Simogatja, csókolja az arcát.
Közben egy új tag jön, szívesen fogadják,
Már messziről látják, ő az, aki hoz bort.
A tüntetésről beszél, azt mondja, hogy ott volt.
Büszke a szónokra, a hős diákságra,
Nagy harcokról mesél, könnygáz volt az ára,
Az igaz betonösvényt vérükkel kijárták!-
A legidősebb leány megböki a vállát,
Egy másik fiút keres. "Hol lehet az a szent?"
"Pár felest bedobott, azután hazament."
Hangzik a felelet. A veterán iszik.
Nagy volt a dicsőség, szóval nem is kicsit.
Csend van már. A DJ a színpadot elhagyja.
Sörpadokon horkol a tömeg győztes hangja.
Saját nyálukban alszanak a bölcsek.
Néhány félig-józan üveket zörget,
Jogról halandzsázik, nemsokára kidől.
Most még filozofál, úgyse tudja, miről.
Ezért nem szól most az alkotó se semmit.
Hallgatja: egy tücsök szelíden rázendít. Szamosvári Bence, Horváth Mihály Gimnázium, 11.