A lemez másik oldala…

A nap fényét szerteszórja
Egy megcsillanó képkeret,
Bágyadt fénybe borítva ezt
A délutáni harcteret.
Határozott arcot öltök,
Mint, ki tudja, mire készül,
Anyám meg boldog, hogy neki
Én jutottam osztályrészül.


Forró, erős vágytól égek,
Nem kellenek játék hegyek,
Lógó cipőfűzőimmel
Minden nap világgá megyek!
Én azt hiszem, koptattam már
Éppen eleget a térdem.
Ideje volna őseimhez
Illő, méltó útra térnem.


Lágy szellő fut át a szobán,
Szárnya kél a gondolatnak,
Én úgy érzem, járni kéne,
S őseim is bólogatnak.
Anyám nézi gyönyörködve
- Az árnyékok széthullanak -
Amint billegve tétován
Útnak indul egy torz alak.


Ez én vagyok! Figyeljetek,
Hisz jár, aki járni akart…
Felállt a kis fókabébi,
Egyenest a cirkuszba tart!
Megingott az önbizalmam
Leültem hogy el ne essek,
Új érzéstől részegülten
Felálltam, hogy nagy lehessek.


Anyám, ezt most neked mondom,
Aki e világra szültél,
Mert megtehetted... tetted is,
Hogy miattam kikészültél.
Drágán szerzett életemet
Megtartani lehetetlen,
Nem futok hát sorsom elől
Itt töprengek tehetetlen.


Törődésed így hálálom,
Már megint a porba ülök
És te nézed szánakozva,
Hogy csendesen elmerülök...
Tán unalmas perceidben
Elgondolkoztál már sokszor,
Miért is nem dobtál le a
Híres-neves Taigetoszról.

************

És ha újra erre járok
Szétnézek a panel falán,
Hol a képeket még mindig
Őrzi, rég nem látott anyám.
Annyi mindent kérdez tőlem,
A konyhában ülünk ketten
És csak mesélek hosszasan,
Én nézem őt, s ő néz engem.


Nevető lágy szemeiben
Nehéz lenne észrevennem,
Hogy ő még most is csak a kis
Rózsabimbót látja bennem.
Ráncos kezével, szelíd mosollyal
Még mindig-mindig óva int felém
És megszállottan tanít a jóra
Töretlenül mint annak idején... Ecsedy Nándor Máté, Szentendrei Ferences Gimnázium, 11.b