József Attila- Mama (feldolgozás)

Már nem dobog a szívem.
Már nem szeret a lelkem,
Hisz már nem csókolsz ajkaddal,
már nem oltalmazol karjaiddal.

Most visszasírom mindazt.
mit ő adott nekem:
a gondoskodást, a kemény munkát
s mindazt, mit …...

és most visszatartanám könnyeim,
magamba fojtanám keserű dalom.
De oly nagy a híánya, hogy
már gyűlölöm azért, hogy itthagyott.

Hisz hiába láttam keveset,
hiába hittem akkor, hogy nem szerettet,
Most tudom, mit meg nem tett,
csak hogy én most itt lehessek.

Néha azt hittem, számára fontosabb a munka,
hisz mikor hívtam telefonon, csak fogta és kinyomta.
Azt hittem, nem szeret, hogy kolonc vagyok nyakán,
de most már tudom, miért volt oly távol Anyám.

Tudom, hogy ő csak a csillagokat akarta az égről
lehozni nekem, hogy őrizzék álmom.
Azért volt velem kemény, hogy más ne bántson
ő mindent megadott, hogy boldognak lásson.


Most úgy fáj a hiánya.
Ha lehunyom szemem, felvillan bársony szoknyája.
Látom megviselt kezét, ahogy könnyeim törli,
s látom mosolyát, mikor lát nevetni.

Őt látom a nappali fényben.
Őt hallom az éjszakai csendben.
Ő az, aki értem élt és
Ő az, aki értem halt meg.
Feldolgozta: Alacsony Fanni
Alacsony Fanni, Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnázium, 11