Csobot Adél
kismamanaplója

2018.12.19.

5. rész - Jó zsaru, rossz zsaru

Úgy érzem, nagyon hálásak lehetünk Bencével, mert az élet összes területén szinte mindenben egyetértünk. De akadnak olyan szituációk, amikor mi is nagyon, de nagyon másként viselkedünk és gondolkozunk. Ezekből osztok most meg veletek néhányat. :)

Elindulás-készülődés

ADÉL: Nincs nap, hogy ne hallgassam végig, hogy „Tempó, tempó! Gyerünk már! Induljunk!“, és természetesen nincs más mondat, ami ennél jobban idegesítene! Pedig tényleg pörgök, legalábbis én így gondolom.

Vegyünk csak például egy teljesen átlagos napot, amikor éppen családilag készülődünk valahová.

(Megjegyezném, hogy nem időre kell odaérnünk és ez fontos!) A gyerekekkel és a számukra nélkülözhetetlen cuccokkal én foglalkozom. Én öltöztetem fel őket, a táskájukat én pakolom össze, a játékokat, amiket magunkkal szeretnénk vinni, velük együtt próbálom kiválasztani, tehát mindemellett ÉN magamra a legminimálisabb időt szánom, tényleg éppen csak annyit, hogy emberi formát öltsek.

Ugye minden anyuka érti, miről beszélek?

És akkor most jöjjön egy költői kérdés: miért mindig pont akkor kell már ajtót nyitni és indulni, amikor én még fésülködöm? Miért kell bestresszelni azzal, hogy már a liftben állnak, és onnan kiabálnak, hogy még mennyi idő? Valaki mondja meg nekem, hogy miért???

BENCE: Először is kezdjük ott, hogy a gyerekeket közösen öltöztetjük fel mindig, főleg mióta ketten vannak. Emellett még Adél után is pakolok, hiszen ahol éppen leveszi a gyerekekről a pelenkát, az ott is marad. Aztán legtöbbször lepakolok a kocsiba - két fordulóval -. Ami viszont még ennél is fontosabb: minden alkalommal megbeszéljük azt, hogy hány órakor kell elindulnunk, na, ez az az időpont, amit Adél miden alkalommal teljesen figyelmen kívül hagy. Amikor indulni kéne, akkor ő még tuti, hogy egy bugyiban szaladgál a lakásban és egyre idegesebb, ha visszaszámolok. Ilyenkor jönnek a kérdések: „De nem mindegy mikor érkezünk?“ „És akkor mi van, ha késünk?“ „De miért nem szóltál időben, hogy mikor akarsz indulni?“ (Legalább 1 nappal előtte szoktuk megbeszélni az indulást…) Ésss most jön a kedvencem: MINDEN indulásnál, esküszöm MINDEN indulásnál végül Adél így dönt: „Jó, akkor én nem jövök!!!“ Mindez 45 perccel a megbeszélt indulási időpont után…

Pelenkacsere

ADÉL: Ha már a pelenkánál tartunk… persze, hogy otthagyom a pelenkát, Bence nem tudja otthagyni, hiszen ő sosem cseréli ki! Ha mégis egyszer egy évben rá kerül a sor, valami csoda folytán, mert mondjuk éppen Ádint etetem, akkor, na, akkor látni kellene az arcát! Mindent kitalál, csak ne neki kelljen kicserélnie a pelenkát. :) Annyira viccesnek találom minden alkalommal azt a félelmet, amikor tudatosul benne, hogy most már nincs kiút… és ilyenkor jön Nátán nagy örömére apa bohóckodása.

Az orrát szorongatva vagy a pólóját az orrára húzva, szinte haldokolva cseréli a pelust.

Hogy lehet ennyire megijedni egy kis kakitól?

BENCE: Egy kis kakitól? Ne szépítsük már! Ez egy tény, hogy a kaki büdös, igenis szaga van. Mindenki tudja, miről beszélek, pláne akinek gyereke is van. Én szívesen vágom le a gyerekek körmét, fürdetek, fület tisztítok, újabban még a Télapónak is besegítek, de a pelenkázástól egyszerűen ki tudnék szaladni a világból.

Édességevés

BENCE: Azt tudni kell rólam, hogy nagyon édesszájú vagyok. Ha tehetném, egész nap csak édességet ennék. Gyerekkorom óta álmodozom arról, hogy egy csokipudinggal teli medencében fürdöm, és közben azt eszem, és valószínűleg ezért is vagyok engedékeny ebben a témában. Szerintem néha-néha egyszerűen belefér a csoki, a kis túró rudi, a tejszelet meg ez-az amaz. :) Szerintem ez hozzátartozik a gyerekkorhoz, bár legtöbbször teljesen titokban kell csinálni, hogy Adél meg ne tudja.

ADÉL: Valahogy úgy képzelem, hogy minden családban van egy szigorúbb és egy engedékenyebb fél. Nos, nálunk ez helyzetenként változó: bizonyos szitukban én, másokban pedig Bencus szigorúbb.

Az édesség ügyében bizony én vagyok a határozottabb és következetesebb.

Sajnos én is kellőképp szeretem az édességet (na jó, imádom), bár ez a csokiban való fürdés talán kicsit túlzás :), de a két és fél éves fiacskámnál igencsak szeretem megszabni a határt, és baromira dühössé tudok válni abban az esetben, ha valaki figyelmen kívül hagyja a döntésem. Nem megfosztani akarom ettől az élménytől, csupán mértéket szabni neki. Hiszek a mértékletesség jótékony hatásában :), de már azt is tudom, ezzel egyedül vagyok a családban. Vigyázzatok fiúk! Mostantól résen leszek!! :))


Korábbi bejegyzések: