Csobot Adél
kismamanaplója

2018.08.01.

1. rész - "Türelmetlenül várlak, édes kicsi fiam!"

Már picike kislány koromban eldöntöttem, és ebből sose csináltam titkot: fiatalon szeretnék édesanyává válni. Sőt mi több, pontosan megvolt a fejecskémben az, hogy 23 éves koromig én márpedig szülni szeretnék!

24 éves lettem idén májusban, pár hét múlva pedig életem második csodájának fogok – reményeim szerint természetesen úton - életet adni.

Elérzékenyülve és hitetlenkedve írom le: nemsokára, én, Csobot Adél kétgyermekes anyuka leszek! Wow! Tényleg elképesztő ezt így leírva látni.

Szóval a kívánságom teljesült, és nemhogy 23 éves koromig anyává váltam, de 1 évvel később már a második kisfiamat hordom a szívem alatt. 3 férfival fogok élni, te jóóóééég! :) Na, ezt viszont már nem gondoltam volna...

Nincs két egyforma várandósság, szoktam hallani, rögtön a kérdés után: „hogyan élem ezt meg? És a második milyen?”

Hát persze, hogy nincs. Hogy is lehetne egyforma? Hiszen egy teljesen új kis lélek költözött hozzám, egy teljesen más életszakaszomban. Nagyon szívesen írnám le, hogy bár nyilván másmilyen, mégis könnyű és végig zökkenőmentes a várakozás, de ez hazugság lenne. Míg ugyanis imádom, élvezem minden aprócska pillanatát, azt, hogy újra egy óriási pocakkal járhatok-kelhetek és azt, ahogy érzem, hogy nő bennem egy baba, aki napról napra aktívabb odabent, én pedig napról napra jobban szeretem és várom, addig a másik oldalon kimondom: igenis, baromira megvisel.

És nem, nem a nyár és a vele járó meleg miatt, amit mindig mindenki említett, hanem mert egyszerűen sokkal, de sokkal fáradékonyabb vagyok, mint valaha, és mert reggel – legkésőbb – 7 órakor kelnem kell Nátán vezényszavára: a „kakabummmmra”! :D

A nap végére - ami legkésőbb 8 órát jelent - engem bizony el lehet felejteni! :) Nincs esti filmnézés, mert a főcímig sem bírom nyitva tartani a szemem, nincs esti közös főzöcske, sőt még az esti „teraszrakiülős” hosszantartó beszélgetések is feledésbe merültek.

Igen, ezek azok a beszélgetések, amelyek a legjobban hiányoznak!!

Olyankor csak mi ketten vagyunk Bencével, és a világmegváltó, életmegfejtő gondolataink, melyek mindkettőnknek elképesztően sokat adnak.

Na, meg azért is, mert ha tehetném, tulajdonképpen egész nap, minden nap egy kismama masszőrnél ülnék vagy feküdnék, aki azon dolgozna, hogy végre enyhüljön a véget nem érő, igen erős hátfájásom.

És azt hiszem most hagyom abba!

Nem, nem szeretnék panaszkodni, most is csupán leírtam azt, ami a valóság, hogy nálam a második várandósság valóban nehezebb és tényleg nem csupa önfeledt boldog perc. Közben pedig érzem, hogy pontosan emiatt vagyok ennyire odáig már most a kisfiamért, és hogy ezektől az ideiglenes állapotoktól lesz majd szép, vicces és igazán kedves számomra a jövőben ez a 9 hónap!

Türelmetlenül várlak, édes kicsi fiam! Hiszem, hogy te pontosan érzed azt a mérhetetlen szeretetet, amit az első perctől kezdve érzek irántad... hiszen te voltál, te vagy és te leszel a legfontosabb nekem - a másik két fiú mellett! Fáradtság és hátfájás ide vagy oda.

...Apropó fájások! Azt hiszem, most mennem kell... :D